Donald Trump, a sebezhetetlen

2017. augusztus 26. 02:00 - Felcsuti Balazs

Sokan sokféleképpen próbálták már megmagyarázni Donald Trump hihetetlen politikai felemelkedését. A globalizáció és szabadkereskedelem veszteseinek válaszreakciója, a tehetetlen politikai elit elleni protestszavatat, a milliárdos üzletember sikerességének varázsa és persze Putyin és az oroszok. Nekem, úgy gondolom, sikerült megtalálnom az amerikai elnök üstökösszerű pályájának igazi okát. Donald Trump földöntúli képességekkel rendelkezik!

superhero_trump.jpg

M. Night Shyamalan A sebezhetetlen (Unbreakable) című thrillerjének Bruce Willis által alakított főhőse egy vonatszerencsétlenség egyedüli túlélőjeként és egy képregényfaló furcsa alak (Samuel L. Jackson) segítségével lassan rádöbben arra, hogy - a képregényhősökhöz hasonlóan - földöntúli képességgel rendelkezik: nem lehet elpusztítani. Nemcsak a baleseteket éli túl egy karcolás nélkül, de vasszervezetének köszönhetően sosem beteg. Amióta az eszét tudja még egy náthája sem volt.

Szerintem Donald Trump ugyanígy sebezhetetlen. Nemcsak politikai értelemben, fizikailag is. Gondoljunk csak bele! Saját elmondása szerint – és twittelési szokásaiból télve – Trump mindössze napi 4-5 órát alszik. Étkezési szokásai enyhén szólva is egészségtelenek, kedveli a gyorséttermi ételeket, és dupla adagot rendel desszertből. Mozogni nem nagyon szokott, mert valami képtelen teóriát követve úgy képzeli el az emberi testet, mint egy véges kapacitással rendelkező elem, amelyet a sport csak idő előtt lemerít. (Bár, ha a nőknél sikeres, macsó imázsára igencsak büszke Trumpnak hinni lehet, azért létezik az az erőkifejtés, amely megéri az elem merülésének felgyorsulását.) A múlt hétfői napfogyatkozás során pedig – a napfogyatkozások első és egyetlen szabályát megszegve - Trump háromszor is védőszemüveg nélkül nézett a napba.

Halandó embert már rég ágynak döntötték volna ezek a szokások, viszont a 71 éves Trump kiváló egészségnek örvend. Gondoljon ki, mit akar az elnök politikájáról, Trump munkabírása legendásan erős, napi 14-16 órát dolgozik. A másfél éves, emberpróbáló elnöki kampány finisében naponta 4-5 államot látogatott meg. A két 70 körüli jelölt közül a szintén elég strapabíró Hillary Clinton volt az, aki az emberfeletti munkatempó és stressz következményeként tüdőgyulladást kapott, majd pedig nyilvánosan megszédült és orvosai tanácsára pihenőre kényszerült, miközben Trump tovább róta a köröket. A Fehér Házban a stresszhez és intenzív munkához szokott politikusok alig tudnak lépést tartani vele. Esténként és hétvégenként pedig unatkozik és ilyenkor körbehívogatja az ismerőseit. A napbanézés ellenére a szeme is nyilván kiváló, még egy olvasószemüveget sem lehet sosem látni rajta.

Politikai értelemben Trump nem kevésbé immunis. Úgy tűnik nincs az a botrány, amit ne élne túl. A kampány során Trump inzultálta a mexikóiakat, a muszlimokat, a köztiszteletben álló háborús hős John McCain szenátort, egy elhunyt katona szüleit, egy mexikói származású bírót, Megyn Kelly újságírónőt és még egy sor más egyént és csoportot. Nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni az adóbevallását, 15 nő vádolta szexuális zaklatással, az Access Hollywood videó pedig bejárta a világot. És persze ott van még az orosz ügy, amely öt kongresszusi vizsgálóbizottságot, egy különleges ügyészt és sajtómunkások ezreit foglalkoztat. Úgy látszik Trump nem viccelt, mikor az mondta, hogy kiállhatna Manhattan ötödik sugárútjára, lelőhetne valakit és egyetlen szavazatot sem vesztene. Mert a képregényhősök ezt is megtehetik!

Trump lehet tehát a fiktív “Sebezhetetlen” élő változata. Egészségére nem vigyáz, fizikai állapota, állóképessége mégis kiváló. Politikailag pedig, a botrányok ellenére, nem sikerült ellehetetleníteni. A képregények szuperhőseinek azonban mindig van egy gyenge pontja. Bruce Willis karakterének Achilles sarka a víz, amelybe gyerekkorában egyszer majdnem belefulladt. Az még nem derült ki, hogy Trumpé mi lehet. Mindenesetre lehet, hogy az orosz ügyet nyomató demokraták, a botrányok miatt egyre idegesebb republikánusok és Trump más ellenfelei jobban tennék, ha ezt próbálnák kideríteni, mert máshol, úgy tűnik, nem találnak majd fogást a sebezhetetlen elnökön.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://paxamericana.blog.hu/api/trackback/id/tr5012779322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2017.08.26. 13:38:38

Mi Mr. Trump gyenge pontja? Ezt kérdezted?

A válaszom, az a gyenge pontja, ami minden amerikaié: a filozófia és a klasszikus görög műveltség.

Nem fogadták meg Franklin, (Amerika esze) intelmét "Jézus és Szókratész" teheti naggyá Amerikát, a pénz és katonai hatalom, bölcsesség nélkül semmit sem ér.
Összeveszni mindenkivel könnyű.
Békében és barátságba élni mindenkivel, kicsit nehezebb, bölcsesség nélkül egyszerűen lehetetlen.
Naggyá-tenni a jobb sorsra érdemes amerikai népet, bölcsesség nélkül sem lehetséges, mint ahogyan más népet sem.

anyadpicsaja2 2017.08.26. 15:02:23

Nem Trumpban kell keresni az okot, hanem az ellenségeiben. Ezeket egyszerűen gyűlöli a nép, és joggal, mivel valóban gyűlöletesek. Előbb utóbb el fogják taposni a liberálisokat amerika szerte.

Szaktanár 2017.08.26. 16:26:27

elolvastam a névjegykártyát:

Felcsuti Balázs közgazdász, közíró, Amerika szakértő. A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát, majd a Pennsylvania-i Wharton Business School-on MBA fokozatot. 1999 óta él Amerikában, jelenleg a Massachusetts állambeli Bostonban. 2008-ban részt vett Barack Obama kampányában. Azóta rendszeresen jelenik meg Amerika témájú írásokkal, interjúkkal.

és bevallom, ezután csalódás volt a poszt. egy komoly politikai elemzést vártam, nem ezt a poénkodást. vajon szeretné a szerző a komolyan is körüljárni a témát egy másik posztban?

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.26. 16:26:29

Trump behozhatatlan előnye: új ember a Clinton-Bush féle oligarchiához képest-

kvadrillio 2017.08.26. 16:37:09

hmmm-..........rendkívül sokan akarják megbuktatni E!!!!!......kíváncsi vagyok sikerül-e nekik ???!!! :O)))))))))))))))))))))))))))))))))))

chrisred 2017.08.26. 16:39:01

Napi 14-16 órát dolgozik? Szerintem meg egész életében egy percet sem kellett.

Wildhunt 2017.08.26. 16:45:50

@chrisred: az biztos, hogy kevesebbet kapált, mint te...

alfacharlybravo 2017.08.26. 17:36:11

@közép dunántúli régió: Olyan vagy mint a római százados aki nem hitte el, hogy a birodalom össze fog omlani. A birodalom örökké fog létezni?

chrisred 2017.08.26. 17:52:56

@Wildhunt: Ja, meg kevesebb könyvet is olvasott. Mindahhoz, amiért mások tanulással és kitartó munkával küzdenek, neki csak meg kellett születni. Nem csoda, hogy senkit és semmit nem tisztel az életben, saját magán kívül.

tpl 2017.08.26. 20:27:32

Trump sikere, hogy kimondja és fellép a PC ellen. A pc a modern megvalósulása az Orwell-i 1984-es víziónak és ebből sokaknak, egyre több embernek elege van. Trump ezt az elégedetlenséget lovagoljlta meg és ma is ebből kovácsol politikai tőkét. Amíg 1980-ban egy Hollywood-i színész az amerikai álom jegyében megnyerhette a választásokat és ezt elfogadták a liberális politikai erők, ma a pc már nem engedi, hogy egy "politikai amatőr" vezesse Amerikát. A PC szerint egy velejéig bürokrata vagy egy súlytalan de jópofa figura jöhet csak szóba elnökként (lásd Obama vagy a kanadai bohóc ME). Trump, ha megéli és továbbra is lepattannak róla a hazug vádak a mainstream média tolmácsolásában, megnyeri a 2020as választásokat, méghozzá fölényesen. Money back guarantee.

masada 2017.08.26. 20:29:10

Most miröl beszélünk? Politikailag már elsülyedt és a napjai meg vannak számlálva. Fizikailag meg szerencsétlen, mindenki azon röhög hogy mindenhova golfkocsival jár. Szexuálisan meg gondolom semmi hiába van bombacsaja, aki még hozzá sem nyúl.

tpl 2017.08.26. 20:34:30

@override: a számok teljesen mást mutatnak. Trump óta a republikánusok simán vernék a demokratákat a kongresszusban. Megerősödtek.

nautilus123 2017.08.26. 20:46:33

@tpl: Te komolyan tudod venni ezt a hisztiző narancssárga bohócot? :D A rászavazó white trash/redneck csürhével le is pacsizhatsz.

@chrisred: "Mindahhoz, amiért mások tanulással és kitartó munkával küzdenek, neki csak meg kellett születni. Nem csoda, hogy senkit és semmit nem tisztel az életben, saját magán kívül." Ott a pont. Nemhiába rajonganak érte az alt-right-os kinyalt seggű mamahotelesek.

tpl 2017.08.26. 21:05:18

@nautilus123: jó kérdés. Obama után bárki jobb, de ok, ez így kevés. Trump egy bunkó pojáca, de mégegyszer: Obama egy erőtlen PR bohóc volt, semmi több. Trump legalább karakteres :)

fran7 2017.08.26. 21:15:42

Gondolom a szerző is tudja, csak nem mondhatja ki, hogy Trump a média miatt sebezhetetlen. Annyira hiteltelen a mainstream média, hogy a Trump-szavazók, konzervatívok és republikánusok, libertariánusok még a kérdéseit sem hiszik el nekik.

fran7 2017.08.26. 21:17:14

@nautilus123: 60 millió embert nem írhatsz le annyival, hogy white trash.

Világít a torony 2017.08.27. 03:03:35

@anyadpicsaja2: A liberális amerika tapossa el a liberális amerikát? Olvastad már a nickedet?

hetykusz 2017.08.27. 14:45:24

Egy ember már volt anno, aki a hétköznapi amerikai emberek nyelvén értett... Úgy hívták George Patton. Katonái közt nagyon népszerű volt, és később politikai irányba indulva is nagyon nagy esélye lett volna, ha nem történik az a "baleset". Soha senki nem merte felülbírálni a döntéseit, és a liberálisok is inkább fogták a pofájukat, mert az egyetlen tökös vezető volt, aki felülírta a sok "okos" vezető számításait, és amire azt mondták, hogy 4 hadosztállyal foglalható, azt kettővel befoglalta. Vissza beszélt feletteseinek, és rábízta katonáira a döntés jogát. Nem bírálta felül a hozzáértőket, figyelembe vette mások tanácsát. A németekkel szimpatizált, és a szovjetekkel szemben simán összefogott volna a legyőzött német csapatokkal. Jól látta, hogy már nem a németek veszélyesek, hanem a szovjet vezetés, és ott és akkor legyőzhető. A fogolytáborokban tiltotta a németek alázását, és felismerte a franciák gyávaságát. Jelleme a tipikus vidéki redneck.. Pont mint Trump, szókimondó, igazságszerető, és valójában a liberálisokat a kommunistákkal egyenrangúnak tartja. Pont ezen tulajdonságra van szüksége az embereknek, akik a beléjük rögzült vezér képet próbálják követni. A történelem megmutatta, hogy szép dolog a demokrácia, de amerikában sem véletlen az elnöki poszt... Az embereknek zsigerből benne van a vezető kép a vérében, és bárki bármit mond, egy tökös vezető jobb, mint egy báb, akit pénzzel tettek azzá... A régi birodalmakban is az ügyes királyok, hadvezérek is tudták, hogy akkor erős a hatalmuk, ha keményen reagálnak minden dologra.

kvadrillio 2017.08.27. 19:21:36

TRUMP ISKOLÁI:...

Fordham University
The Wharton School
The Kew-Forest School
New York Military Academy

Fordham Egyetem

A Fordham Egyetem ( / f ɔːr d ə m / ) egy New York-i New York-i magán- független kutatóegyetem, amelyet 1841-ben New York-i katolikus egyházmegye alapított. Ez a legrégebbi katolikus felsőoktatási intézmény az Egyesült Államok északkeleti részén , [6] és a harmadik legrégebbi egyetem New Yorkban . [7]

John Hughes , majd New York-i püspöke Szent János Főiskolaként rövid időn belül Jézus Társaságának gondozásába került, és azóta is egy jezsuita társult önálló iskola lett, amelynek alapja egy kuratórium . A kollégium első elnöke, John McCloskey volt az első katolikus bíboros az Egyesült Államokban. Annak ellenére, hogy 1969 óta az egyháztól függetlenül kormányoztak, 1846 óta a Fordham Egyetem minden elnöke jezsuita pap, és a tantervet továbbra is a jezsuita pedagógiai elvek befolyásolják.

A Fordham több mint 65 országból 15.300 hallgatót tömörít [8], és tíz olyan egyetemi kollégiumból áll, amelyek közül négy egyetemi és hat egyetemi adjunktus , három déli New York-i egyetemen: a Bronx- i Rose Hill-i campus , A Manhattan Upper West Side Lincoln Center campusában és a New York-i Harrison-i Westchester-i campusban. Ezeken a helyszíneken kívül az egyetem külföldi tanulmányokat folytat a londoni és a spanyolországi és dél-afrikai irodákban. Az egyetem 60 oklevelet kínál. [9]

Fordham ösztöndíjai és oktatói számos amerikai szenátor és képviselő , a katolikus egyház négy bíborosa , számos kormányzó és nagykövet, számos milliárdos , a CIA , az Oscar és az Emmy- díjas színészek, királyi királyok, külföldi államfő , A Fehér Ház jogtanácsosa , az Egyesült Államok hadseregének alelnök-vezérkari főnöke , egy amerikai főorvos , egy amerikai főügyész , egy amerikai alelnökjelölt és az Egyesült Államok elnöke
A Pennsylvania Egyetem Wharton Iskola

A Pennsylvani Egyetem Wharton Iskola ( / hw ɔːr t ən / HWOR -tən , más néven Wharton iskola vagy egyszerűen Wharton ) a Pennsylvani Egyetem üzleti iskolája , egy magán Ivy League egyetem, Philadelphia , Pennsylvania . Wharton 1881-ben jött létre Joseph Wharton adományával, és a világ első kollégiumi iskolája. [3]

A Wharton Iskola elnyerte a Bachelor of Science in Economics fokozatot az egyetemi szintű és a Master of Business Administration fokozatot a posztgraduális szinten, amelyek mindegyike megköveteli a kiválasztása jelentős . Wharton Ph.D.-t is kínál. Programot és házakat támogat vagy több oklevelet támogat önmagában vagy az egyetem többi iskolájával együtt. [4]

Wharton MBA programja a Business Insider szerint [5] a világ első számú helyezett, és a US News & World Report szerint a United Harvard Business School- hoz tartozik. [6] Eközben Wharton MBA Executive-ja és egyetemi programok is rangsorolva 1. számú az Egyesült Államokban ugyanazon kiadvány. [7] [8] Az amerikai News & World Report szerint a Wharton MBA végzettek átlagosan $ 158,058 első éves kompenzációt keresnek, magasabbak, mint bármely más program. [9] [10] Ugyanezen publikáció szerint a Wharton a Fortune 500 listán szereplő 100 legnagyobb vállalat vezérigazgatóit is gyártja. [11] Általában Whartonnak több mint 95 000 öregdiája van 153 országban, [3] olyan figyelemre méltó alakokkal, mint Donald Trump , Elon Musk , Warren Buffett , Sundar Pichai , Aditya Mittal , Steven A. Cohen , Jeff Weiner , Anil Ambani , John Sculley , Walter Annenberg , Leonard Lauder , Laurence Tisch , Michael Moritz , Ruth Porat és William Wrigley Jr. II . Alumíniumaik közé tartozik a Google , az Apple , a LinkedIn , a CBS , a General Electric , a Boeing , a Pfizer , a Comcast , az Oracle , a DHL , a UPS , a Pepsi , az idő, a gyár , a BlackRock , a Johnson & Johnson , az UBS AG , a Wrigley Company és a Tesco vezérigazgatói . [ hivatkozás szükséges ]

Az iskola az elit MBA programok M7 [13] csoportjába tartozik, amelyek egymást kortársaknak ismerik el, köztük Chicago Booth , Columbia , Harvard , Kellogg , MIT Sloan és Stanford .

Kew-Erdei Iskola

A Kew-Erdei Iskola egy független, egyetemi előkészítő iskola a 12. osztályú óvodai nevelésű diákok számára. Az iskola 1918-ban alakult, elsősorban a Forest Hills és a Kew Gardens , Queens, New York lakói számára. Jelenleg az iskolában több mint 30 város különböző városrészei vannak, köztük Richmond Hill, Little Neck , Bayside , Douglaston , Jamaica Estates , Long Island , Brooklyn, Manhattan és így tovább.

A tandíj összege a 13.545 dollártól 36.390 dollárig terjed az ECD (Pre-K) évfolyamokon a 12. fokozatig.
Kiváló diplomások és öregdiákok közé tartozik Hank Azaria , Katharine Weber , Gideon Yago és Donald Trump

New York Katonai AkadémiaNew York Katonai Akadémia
A New York-i Katonai Akadémia ( NYMA ) egy privát bentlakásos iskola Cornwall vidéki városában, 60 kilométerre (97 km) New York városától északra, és az Egyesült Államok egyik legrégebbi katonai iskolája
süti beállítások módosítása