George Carlin, a stand-up komédia ikonikus alakja mondta, hogy az amerikaiak mindig hajlandóak feladni egy kicsit szabadságukból cserébe a biztonság illúziójáért. Carlin ezt pár évvel a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után mondta, amikor már látható volt, hogy a neokonzervatívok vezette keményvonalas irányzat túlzott reakciókba vitte bele Amerikát. Példaként említhető az iraki háború, a Nemzetbiztonsági Ügynökségből (NSA) indult lehallgatási botrány, de akár a repülőterek túlbiztosítása is akkor, amikor Amerikai rosszakarói már rég más eszközök tökéletesítésén dolgoztak, lásd kiberháború. (Carlin egyik kedvenc vesszőparipája volt még a 120.000 japán származású amerikai állampolgár 1942-es internálása Pearl Harbor után, mint példa arra, hogy Amerika a biztonság illúziójáért cserébe szabadságjogokat von meg állampolgáraitól.)

Az embernek hasonló érzése van a Trump elnökséggel kapcsolatban is. A 2016-os elnökválasztást figyelemmel követő olvasók emlékezhetnek Donald Trump azon nyers, de mégis hatásos mondatára mely szerint akár le is lőhetne valakit New York híres ötödik sugárútján, akkor sem vesztene egyetlen szavazatot sem. Trump szokásos bombasztikus stílusában ezzel azt akarta mondani, hogy az amerikai választópolgárok nagy része már annyira frusztrált és annyira elege van a karrierpolitikusokból, hogy bármit hajlandó elfogadni egy Trump féle, autentikus outsidertől.

Mint a választás eredménye, illetve az azóta eltelt időszak megmutatta, ebben nem is nagyon tévedett. A kampány alatt és elnökké választása óta olyan dolgok történtek, amely “normális” időkben sokba kerültek volna egy jelöltnek vagy egy megválasztott elnöknek. A teljesség igénye nélkül említhető Trump hírhedt nőgyalázó videófelvétele, a szexuális zaklatás vádja, adóbevallásának nyilvánosságra hozatalának megtagadása, az üzletei és az elnökség összeférhetetlensége, egy mozgássérült újságíró kigúnyolása, a kampányígéretek egy részének bevallott hamissága, az orosz kiberbeavatkozás tagadása. Emellett Trump kabinetjelöltjei között van, akit rasszizmussal vádolnak, van, aki plagizált, van, aki Vlagyimír Putyin barátja és van, aki csak egyszerűen dollármilliókat keresett a 2008-as pénzügyi válság alatt. A független kongresszusi etikai bizottság szerint Trump jelöltjeinek – akik között rengeteg az összeférhetetlenség kockázatát magával hozó gazdag üzletember - átvilágítása messze nem fejeződött be, ezzel együtt a szenátus republikánus vezetése át szeretné nyomni legalább a kulcspozíciókat Trump január 20-ai beiktatásáig. Politikai értelemben Trump kiállt az ötödik sugárútra és elkezdett lövöldözni, de a támogatottságán ez mit sem változtatott.

Donald Trump politikai tőkéje ugyanis rekordmagasságban van. És nemcsak ahhoz képest, hogy a szavazatok kisebbségével és, úgy tűnik, némi orosz favorizálás mellett nyerte meg a választást. A politikai establishment mindkét oldalon teljesen hiteltelenné vált, Trump populista autentikusságának köszönhetően egyedül maradt az arénában. Érvek, tények nem nagyon számítanak csak az érzelmi húrok pengetése, amiben az ingatlanmágnásból lett celeb mindenkit kenterbe ver. Támogatóinak válasza minden politikai, etikai vagy stiláris kifogásra - ami nap, mint nap el is hangzik TV és rádióműsorokban, a nyomtatott és digitális médiában -, hogy a hivatásos politikusok már mindent elrontottak, az talán jobb volt? Ez az az érv, ami a kelet-európai fülnek az unalomig ismerős, de Amerikában új: mely szerint nekünk azért kell elnézni mindent, mert a másik oldal már teljesen lejáratta magát. Populista kormányzatoknál ezután szokott az következni, hogy ha nem mennek jól a dolgok, akkor a hatalom külső ellenségekre mutogat, megpróbálja elterelni a figyelmet a saját kudarcairól, közben pedig megnyirbálja ellenfelei és végső soron a polgárai szabadságjogait.

Trump elnöksége nagy tesztje lesz az amerikai politikai rendszer fékeinek és ellensúlyainak. A korábban elfogadhatatlan tettek és magatartásformák normalizálásával Amerika máris megkezdte szabadságának egy részének feladását és félő, hogy ez még csak a kezdet. Hogy az USA ezzel bármiféle biztonságot (gazdasági, katonai) tud-e venni vagy csak annak illúzióját, az pedig a jövő nagy kérdése.